Zselélakk webáruház

zselelakkJön a jó idő, így érdemes mindenkinek áttekinteni a zselé lakk készletét, aki ezzel foglalkozik. Így tettem én is és már le is adtam a megrendelésemet a zselé lakk webáruházba. Tettem ezt azért, mert már most látszik, hogy az idei tavasz színei a metál színek lesznek, keresett lesz a mustár, a bordó és a lila is. Ezek azonban nem voltak benne eddig a kínálatba, így vendégeim nem tudtak a különlegesen csillogó metál zselé lakkok közül választani. Persze lehet, hogy rosszul gondolom és a hozzám betérőknek és az előjegyzésre érkezőknek sem tetszenek majd az új színek. Én azonban ekkor sem fogok elkeseredni, mert bevallom, nekem bejönnek, így ha senki nem kéri majd akkor az én körmöket díszítik majd. Biztos vagyok benne, hogy jól fognak mutatni a következő hetekbe kezdődő motoros találkozókon és fesztiválokon, valamint a Sziget Fesztiválon sem fogok kitűnni a tömegből velük még akkor sem, ha minden körmöm más és más színű lesz. Nem is rossz ötlet, az UV lámpa alá más és más színű körmökkel teszem majd be a kezemet.