Távirányító webáruház és webshop mindenkinek

Univerzalis_taviranyito_t-2Az lenne a legnagyszerűbb, ha a távirányítót is töltőre lehetne tenni. Nem is tudom, hogy miért nem készítenek ilyen darabokat, hiszen valószínűleg már sokaknak okozott problémát, hogy éppen nem tudta pótolni a kifogyott elemet a készülékben. Számos esetben mondtunk le a tévézésről azért, mert nem volt otthon tartalékelem. Ez a tölthető távirányítókkal nem fordulhatna elő. Persze a mostani elemek sokáig bírják szuflával és valóban nem kell túl sűrűn cserélnie annak, aki rászánja a nagyobb összeget a jobb minőségű elemekre, de akkor is jó volna, ha tölthetnénk a vezérlőket. Lenne egy kis akkumulátora, és persze jelezné egy kis fény, ha merülni kezdene, így biztosan mindig bosszankodás nélkül tévézhetnénk. Addig azonban marad a tartós elem és persze a tölthető is, amit nem árt idejében cserélni, de ha egyszer megjelenik majd az akkus változat, biztos, hogy én leszek az első, akinek a futárszolgálat kézbesíti majd. A gyerekek szerint ez nem fog bekövetkezni, mert a következő újítás az lesz, hogy nem is lesz szükség a távirányítóra, mert a testünkkel jelezhetünk majd a tévének, hogy mit is szeretnénk.