Bélyegző-készítés gyorsan

Képernyőfotó 2014-09-03 - 13.39.55Mióta bélyegző készítésével is foglalkozom érdekesebbnél érdekesebb kérdések hangzanak el felém. Legutóbb egy fiatal hölgy próbált meg konkrét választ kikövetelni tőlem azzal kapcsolatban, hogy hány lenyomatot tud majd a bélyegző festékpárnával készíteni. Megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy erre nem tudok pontos választ adni, mire a miértjéről kezdett el faggatni. Hosszas magyarázás után sem vagyok biztos benne, hogy válaszomat elfogadta, de zárnom kellett az üzletet, így nem tudtam tovább beszélgetni vele. A 2 órás „beszélgetés” alatt elmeséltem neki, hogy nagyon sok mindentől függ az, hogy mennyit bír a festékpárna, hiszen minden festékpárnában adott mennyiségű festék van, és ebből annak megfelelő mennyiségű festék fogy, hogy mekkora a szöveglemez és mennyire van teleírva az. Természetesen, ha csak kevés megjeleníteni való van a szöveglemezen, akkor jóval tovább fogja bírni, mint ha teli van mindenféle, szerintünk fontos adattal. Megrendelőink tapasztalata szerint azonban elmondhattam neki, hogy egy átlagosan teleírt, megfelelően tárolt bélyegzővel körülbelül ötezer hibátlan lenyomatot tud majd készíteni.